Sang H. Kim nagymester:
A hagyományos koreai fegyverek

(Taekwondo Times, 2001 szept. pp 58-62)

1789-ben a Yi-dinasztiából származó Jungjo király (uralkodott: 1776-1800) arra utasította Yi Duk-moo tábornokot, hogy állítson össze egy könyvet az abban az idõben Koreában létezõ valamennyi harcmûvészetrõl, az eljövendõ generációk számára. A kutatás eredménye a Muye Dobo Tongji címû munka lett, mely ma is a koreai harcmûvészetekrõl szóló egyetlen fennmaradt régi összeállítás. A Muye Dobo Tongji, mely az abban az idõben fellelhetõ legrégebbi harcmûvészeti kézikönyv, a Muye Chebo számos elemét veszi alapul, világosan megmutatja a mai olvasó számára is az erõsen jelenlévõ kínai, illetve japán befolyást.
A sok évszázadnyi háború és idegen megszállás következtében a koreai harcosok rengeteg harctéri fogást és képességet lestek el ellenségeiktol, amelyeket sajátjaikkal ötvözve egyedülálló rendszert tudtak kialakítani. Ez a könyv, amely a harcmûvészet 24 különbözõ területét tárgyalja részletsen, beleértve a lovaglás, fegyveres, illetve fegyvertlen harc módszereit is, kiváló történelmi betekintést ad a késõ tizennyolcadik századi Korea, vagy ahogy akkoriban sokfelé hívták: a Magányos-királyság harcmûvészeteibe. A Muye Dobo Tongji-ban leírt harcmûvészeti fogásokat ma is sok helyen ûzik Koreában, a Muye Eship Saban összefoglaló elnevezés alatt, mely szó szerint azt jelenti: „A harcmûvészet 24 szintje”. A Muye Eship Saban 24 ága tehát a következõ:

Jang Chang


A Jang-Chang egy körülbelül 1.5 méter hosszúságú, tiszafából készült lándzsaszerû bot elnevezése. A tiszafához hasonló egyéb puha fákból is készülhet, például bambuszból. Azon a végén, ahol meg kell fogni, elég vastag ahhoz, hogy pontosan belesimuljon a tenyérbe, a vége felé azonba fokozatosan elvékonyodik. A hegyes vége gyakran fûrészesen fogazott, sõt sokszor fémbõl készült él is megtalálható rajta, melynek az a célja, hogy harc közben az ellenség ne tudja megragadni. A jang-chang feltalálását és kidolgozását a nagy koreai stratégának, Jekal Yang-nak tulajdonítják.
Sokáig ezt a fegyvert tarották a harcmezõkön leghatékonyabbnak, hajlékonysága és hosszúsága miatt. A jang-chang nagy szerepet játszott például a Pyongyang (Phenjan) melletti 1592-es csatában, ahol az akkori Csoszon (Korea), valamint Japán csapatai kerültek szembe.

Ki Chang


A ki chang a hosszú lándzsának, a jang-changnak lóháton való alkalmazását írja le. A lóháton használt jang-chang nagyjából 4.5 méter hosszú, a lovasság egységei pedig gyakran gyakorlatoztak vele harc elõtt rizsszalmával kitömött emberformájú bábukon.

Juk Jang Chong


A juk jang chong egy kb. 6 méter hosszú lándzsaszeru rúd, melynek a végén egy kb 10 centis penge található. A juk jang chong elsõdleges elõnye a csatában az, hogy hosszúsága, és éles pengéje révén a harcos akár egyszerre több ellenféllel is szembeszállhatott.


Kee Chang


A kee chang egy 2.7 méter hosszú póznaszerû alkotmány, melynek zászlócska, illetve hosszú penge található a végén. A rúd végéhez erõsített élénk színû zászlót arra használták csata közben, hogy zavart keltsenek az ellenség soraiban. Ha a harcosok körülzárták az ellenség csapatait, roham közben hevesen lengették ezeket a zászlókat. Alkalmas volt a harcosok buzdítására, bátorítására is csata elõtt. A kee chang ereje abban rejlett, hogy segítségével megtévesztõ, és gyakran változó irányú támadásokat lehetett indítani az ellenség vonalai ellen.
A Muye Dobo Tongji szerint a Myng dinasztiából való Sungjo király állandóan egy kee chang-ot tartott a trónja mellett az Ohmunroo-ban (Ohmun Kerti Lak-ban). Ennek a kee chang-nak fekete zászlaja volt, melybe csillagokat hímeztek, s melyet már 5 helyen is átszakítottak az ellenség nyilai. Sungjo király ugyanis, aki bátorságáról volt híres, gyakran maga vezette a lovasrohamokat a harcmezõn.


Dang Pa


A dang pa háromágú, afféle szigony-jellegû lándzsa, amely egy Kínában feltalált, hasonló jellegû fegyver elgondolásának átvételén alapul. Hosszúsága 2.5 illetve 5.5 méter között váltakozott, hegye pedig vagy fából, vagy vasból készült. A dang pa elsõdlegesen védekezõfegyver volt, de idõnként tûzdobásra is használták.

 

Nang Sun


A nang sun 4.5 méter hosszú lándzsa volt, mely vagy bambuszból, vagy vasból készült. 9, 10, vagy 11 ága volt a fo nyélhez erosítve, és mindegyik ilyen ághoz fémbol készült kampókat szegeltek. Ezt a pusztító fegyvert Chuk Kye-kwang találta fel 1592-ben, a japánellenes háború során. Mivel a csaták javarészét nyílt, lapos rizsföldeken vívták, így a lovasság megállítására addig használt módszerek, mint például a suru bokrokból emelt akadályot, nem voltak bevethetõek. A nang sun hatásos volt mind a támadó lovasoknak a nyeregbol való kiütésére, mind pedig a már földre került katona lekaszabolásában.


Ssang Soo Doo


A ssang soo doo egy kb 2 méter hosszú kard, mely Japánból származik. Olyan erõs, hogy képes elvágni, vagy eltörni akár egy másik kardot is. A ssang soo doo akkor lett különösen hírhedt, amikor a japánok megtámadták Kínát. A Muye Dobo Tongji leírása szerint a kínai katonaság arról számolt be, hogy a japánok képesek voltak a ssang soo doo egyetlen csapásával egy embert teljesen kettévágni. A japán puskások szintén használták ezt a kardot, ha közelharcra került sor. Amikor a ssang soo doo hírneve eljutott a koreai hadvezérekhez, gyorsan elhatározták, hogy õk is átveszik ezt a fegyvert. A ssang soo doo-t ismerik még a jang-do, yong-gum, és pyung-gum neveken is.

 

Ye Do


A ye do viszonylag rövid, nagyjából 1.4 méter hosszú kard, amelyet dan do (tanto), vagy hwan do néven is ismernek. Fo használati területe a katonák kardforgatásra való kiképzése volt. Noha a ye do használatának módszere Kínából eredt, Mo Won-ui szerint a kínaiak gyakorlatilag teljesen felhagytak alkalmazásával, ezért csak Csoszon (Korea), illetve Japán harcosainak révén orzodött meg ez a fegyver. A ye do-kiképzési módszert Koreában szigorúan meghatározott négy fo stratégiai módszerre osztották fel, melyeket tovább tagoltak alrendszerekre. A ye do-kiképzés módszerei és alkalmazása böségesen dokumentálásra került a koreai történettudományban.


Wae Gum


A kardkészítést mind Koreában, mind Japánban és Kínában szigorúan szabályozta a hatalom. Koreában Yukkong-nak nevezték azt a szervezetet, amely a mesteremberek felügyeletével, illetve esetenként szükséges megbüntetésével volt megbízva. A Yukkong által meghatározott szabályok szerint minden egyes kardba kötelezõ volt bevésni a készítés évét, a készítõ mester nevét, valamint a kard méretét és súlyát.
A japánok kardmûvészete a 16.században egyértelmûen felette állt mind Kínának, mind pedig Csoszonnak (Koreának). Ezért hát Sukjong király (1674-1720) utasította Kim Che-gunt, hogy szerezze meg a kardforgatás technikáit, és az azt leíró szövegeket a japánoktól. Ebbõl kifolyólag, a Muye Dobo Tongji-ban, a wae-gun-ról szóló leírásokban már négy különbözo, Japánból származó technika leírását találhatjuk: a Toyu Ryu-t, a Woonkwang Ryu-t, a Chunryu Ryu-t, és a Ryunpee Ryu-t.

Kyo Jun


A kyo jun egy, szintén Japánból származó módszer, a kardforgatás partnerrel való gyakorlására. Az eredeti japán leírásban a gyakorlatokban kétélû karddal felfegyverzett harcosok szerepeltek, de a koreai katonák mindig egyélû karddal gyakoroltak, hogy elkerüljék a felesleges sérüléseket.

 

Jeo Dok Gum


A jeo dok gum, melyet „Az Admirlis Kardja”-ként fordíthatunk le, egy kínai tengernagy, Yi Yu-song által kifejlesztett kardforgatási technikát takar. Harctéri alkalmazása alapvetõen az volt, hogy hogy az ellenséges katonák által körbezárt harcos körkörös csapásokkal vágott magának utat, s így szabadult ki a gyürûbõl.
Yi tengernagy koreai származású volt, és Singjong király uralmának idoszakában Koreában is állomásozott. Amikor Yi tengernagy a hadjárat végeztével elhagyni készült Csoszont, kardját ágyasának, Tong Jin lányának adta szerelmi zálogul. A lány késobb fiúgyermeknek adott életet, akit Yi tengernagy tiszteletére Chun Keun-nak nevezett. 1746-ban a haditengerészet egy parancsnoka, Yi Un-sang rátalált egy Mu Chon nevû emberre, aki Chun Keun közvetlen leszármazottja volt, és a tengernagy egykori kardját, mint családi ereklyét, visszaszolgáltatta neki.


Bon Kuk Gum


A bon kuk gum eredeti koreai kardforgatási technika, amit a Szilla-királyság korabeli Hwang Chang-rang nevu harcos legendájában való megemlítése is bizonyít. A legenda úgy tartja, hogy Hwang Chang-rang igen zsenge korában került el a Szilla királyságból a szomszédos és ellenséges Pekcse királyságba, ahol hamar nagy hírnévre tett szert a kardforgatásban való hihetetlen jártasságával. Amint hírneve eljutott Pekcse királyához is, az uralkodó elrendelte, hogy Hwang tartson egy bemutatót az o udvarában. Hwang már régóta várt erre a nagy alkalomra, és a kardbemutató során fegyverét a király mellébe vágta, aki azonmód elpusztult. Hwang Chang-rang-ot persze azonnal kivégezték, de övéi körében hamar mártírrá emelkedett.
A bon kuk gum-ot a Hwarang-harcosok is gyakran alkalmazták csatában, a Szilla királyság fénykora idején. További bizonyítékok szólnak arról, hogy ezt a technikát késobb a kínaiak és a japánok is átvették.

 

Ssang Gum


A ssang gum két különbözõ, egyélû kardot jelent, melyek bármilyen hosszúak lehetnek, ámbár a leggyakrabban a ye do-hoz hasonló rövid kardok. Kezdetben a két kard kb. 80 centi hosszúságú volt. Késobb azonban már nem volt konkrétan meghatározva, milyen hosszú kardokat kell használni ehhez a technikához. A ssang gum-ot oly módon használták harcban, hgogy míg az egyik karddal az ellenség csapását fogta fel a harcos, addig a másikkal azonnal ellentámadásba is tudott lendülni. A ssang gum-ról szóló egyes legendák olyan harcosokat említenek, akik oly gyorsan bántak kardjaikkal, hogy ellenfeleik számára szinte láthatatlanok voltak.
A masang ssang gum a két karddal való harcmodor lóháton folytatott változatát jelenti. Ebben az esetben dan do-k, rövid, oldalfegyvernek használt kardok voltak ezek. A hírneves harcos, Jin An ketto, egyenként több mint 2 méter hosszú karddal hadakozott lóháton, de o kivételnek számított.

Wol Do


A wol do kb. 3 méter hosszú, görbe végû kard volt. Pengéje félhold alakban görbült, s külön kiállt belole egy kisebb második penge is. A kisebbik pengéhez általában egy tollat erosítettek. Noha félelmetesen kinézo fegyver volt, többnyire csak a gyalogsági erok hadgyakorlatai során használták, mivel túlságosan hatástalannak tartották csatatéri alkalmazásra.
Amikor lóháton alkalmazták ezt a fegyvert, azt a módszert masang wol do-nak nevezték. A japánokkal folytatott 16.századi háborúk során a masang wol do kiemelt szerepet játszott a japán hódítók megfutamításában. A háborút követõen Shinjong kínai uralkodó emlékmûvet emeltetett Szöulban Kwan Woo tábornok emlékére, akit a wol do elsõ alkalmazójaként tartottak számon.


Hyup Do


A hyup do a lándzsa és a kard keveréke, 1 méteres nyéllel. Hasonlít a wol do-ra, de pengéje csak egy van, az is vékonyabb a wol do-énál. Csatában igen ritkán használták, mert, a wol do-hoz hasonlóan kevéssé hatékony fegyvernek tartották.


Deung Pae


A deung pae kardforgatási és pajzsvédelmi technika. A csatában támadásra használt kard, a yo do-hoz hasonlóan, rövid volt. A pajzs nagyjából 1.2 méter átméroju volt, anyaga Dél-Koreában jellemzoen akác-ág, Észak-Koreában borrel borított fuzfavesszo volt. Használata a gyalogság körébe terjedt el a különbözo támadófegyverek elleni védekezésül.
A pajzsot a nang sun-nal együtt támadófegyverként is használták. Az ellenség rohamozása közben a harcosok maguk elé emelték a pajzsot védekezésül, miközben fölötte át tudtak nyúlni a nang sun-nal.


Kwon Bup


A kwon bup a Muye Dobo Tongji-ban leírt egyetlen szabadkezes harcmuvészeti technika volt. Jelentése megközelítõleg: ökölharc-technika. Az említett mûben találunk elöször a kwon bup-ra vonatkozó utalást, ahol igen részletesen írják le alkalmazását. A szöveg szerint a kwon bup alkalmatlan volt nagyarányú harctéri alkalmazásra, sokkal inkább a harcmuvészeti oktatás elso lépcsojének tartották. A katonáknak meg kellett tanulniuk a kwon bup technikáját, mielott bonyolultabb és fejlettebb módszerekkel ismertették volna meg oket. A kwon bup-ot, mint a személyes önvédelem legfontosabb eszközét is oktatták a koreai harcosoknak.
A legendás hadvezér, Chuk Kye-kwang szerint: „A kwon bup nem alkalmazható nagyarányú hadmuveleteknél, ennek ellenére kiváló módszer a kezdõk számára, hogy a harcmuvészeti oktatáshoz szükséges összehangolt kéz- és lábmunkát elsajátíthassák.”

Kon Bang


A kon bang egy, nagyjából 2 méter hosszú bot, amelynek végére egy kb 5 centi széles kacsacsor-formájú pengét erosítettek. Használták döfésre, mint a lándzsát, illetve csapásmérésre, mint a kardot, és különösen hatékonynak bizonyult a deung pae ellen. Mo Won-ui hadvezér szerint ez a fegyver volt a legalapvetobb a harcmûvészek eszközei közül, mivel küzdelem során mind lándzsaként, mind kardként lehetett használni.

 

Pyun Gon


A pyun gon tulajdonképpen cséphadaró volt, ahol a kb 2.5 méter hosszú nyélhez erosítették lánccal, vagy fémgyuruvel a kb 60 centi hosszú bunkót. A pyun gon nagyban hasonlít a nuncsakura, azzal a különbséggel hogy itt az egyik bot lényegesen hosszabb, mint a másik, míg a nuncsaku részei egyforma hosszúak. Gyakran használták erodök, vagy várak védoi a támadó ellenséges katonák visszaverésére.
A lovasság által használt pyun gon-nak a gyalogságinál hosszabb összeköto lánca van, amely így lehetové teszi a lovaskatona számára, hogy gyalogos ellenfelet is támadjon. A bunkóra, amely az ellenséget leüti, gyakran erõsítettek szegeket, vagy egyéb éles dolgokat, hoyg minél durvább sebet ejtsenek az ellenfélen. A pyun gon lovasság által használt változatát masang pyun gon-nak nevezték.


Lovassági kiképzés


A Csoszonban (Koreában) használatos harcmûvészeti ágak mellett kétfajta lovaskiképzés is létezett, melyet a hadseregek használtak.

A kyuk koo egyfajta játék, amely a lovaspólóhoz hasonlít. A lóháton ülo versenyzok hosszú ütoket használnak a kicsi, borbol készült labda elütésére. Ezt a módszert a lovaskatonának kiképzendo harcosok lovastudományának fejlesztésére, illetve a kiképzett katonák képességeinek tesztelésére használták. A kyuk koo-játékokat gyakran tartották hatalmas pompa közepette, amelyen nemritkán a királyi család és a fonemesség tagjai is megjelentek.

 

A masang jae lóháton végzett akrobatikus gyakorlatok összességét jelenti. Ezt a technikát az ellenség csata közbeni megtévesztésére használták, nevezetesen úgy, hogy a harcos vagy elbújt a ló alá, vagy halottnak tettette magát. Egyéb támadó-techninkákat is kifejlesztettek, úgy mint a nyeregben való felállás kedvezo kilövési pozícióhoz. Ezeket a módszereket Suk Ho-ui fejlesztette ki, akirol úgy hírlett, olyan ügyesen mozog a nyeregben, akár egy majom.

 

A Muye Eship Saban-ból származó, és a Muye Dobo Tongji-ban leírt harcmûvészeti technikákat ma is életben tartja egyfelöl a Kyungdang Bemutatócsapat, másfelol a Baekje Kulturális Harcmûvészeti Intézet. Mindkét csoport rendszeresen tart bemutaókat Korea- és világszerte, azzal a céllal, hogy ma is életben tartsák a régi Csoszon harcmuvészeti hagyományait.

A szerzõrõl: Sang H. Kim nagymester az Átfogó Illusztrált Harcmûvészeti Kézikönyv fordítója, mely a Muye Dobo Tongji elsõ angol nyelvû kiadása. A nagymester gyakran dolgozik továbbá média-tanácsadóként, valamint közremûködésével készült el egy, a koreai harcmûvészeteket bemutató dokumentumfilm-sorozat is.

 

Fordítás: Diamond S.E.